Szatmárnémeti

Szatmárnémeti és Nyíregyháza között hosszú évekre visszatekintő kapcsolat van, hiszen nem csak egy történelmi és földrajzi régió, de testvérvárosi szálak is egymáshoz kötik őket. Így nem csoda, ha a Civil Információ Centrum is elsők között gondolt arra, hogy a már meglévő civil kapcsolati szálakat hatékonyság szempontjából irányítottan kellene összekötni, s így nagyobb rálátás is van egymás eseményeire, ugyanakkor a hasonló tevékenységi és érdeklődési körű egyesületeket és alapítványokat is sokkal könnyebb összehozni egy-egy közös projekt erejéig vagy hosszabb távú együttműködés céljából.
A Civil Információs Centrum 2012 óta jelen van tevékenységeivel, és 2015 óta irodával is Szatmárnémetiben. A Civil Információs Centrummegjelenésével egy ember kiemelten tud foglalkozni azokkal az ügyekkel, amelyek a civil szervezeteket érintik, legyen szó a jogi státuszuk megalapozásáról vagy a pályázatok benyújtásáról. Elsősorban itt azokra a pályázatokra kell gondolni, amelyek révén Magyarország Kormánya kiemelten foglalkozik a határon túli magyar civilekkel. Ezekkel a pályázatokkal kapcsolatban tartunk ingyenes tanácsadást, de emellett figyeljük azokat a lehetőségeket is, amelyeket Románia és az Európai Unió kínál a civil szervezeteknek.
Havonta változó számú szervezetnek nyújtunk tanácsadást, ugyanakkor részt veszünk a civileket érintő programokon és hozzásegítjük őket ahhoz, hogy hatékonyabban tudjanak eligazodni a pályázati útmutatók útvesztőjében. Ezzel együtt megmutatjuk nekik, hogy nem egyedül a tagsági díjak, illetőleg a támogatóktól szerzett adományok jelentik egy huszonegyedik századi civil szervezet túlélését, hanem fontos bevételi forrást jelenthetnek a hazai és határon túli pályázati lehetőségek is, még akor is, ha ezekkel komoly munka jár együtt.

A CIC szatmárnémeti iroda elérhetőségei:
Iroda cím: Szatmárnémeti, M. Viteazul utca 10.
Tel.:+40261713566
e-mail: oripakay@gmail.com
Kapcsolattartó: Őri-Pákay Franciska