Tárgyalásikészség-fejlesztési workshop civil szervezeteknek
2025. 06. 24.
RRA PODUNAJSKO - mint Dunaszerdahelyi Civil Közösségi Szolgáltató Központ a CEF alapítvánnyal együttműködésben társszervezőként vett részt a „Tárgyalástechnikai készségek stratégiák a kölcsönösen előnyös eredményekért" című magyar nyelvű workshop megvalósításában, amely célzottan civil szervezetek képviselőinek nyújtott gyakorlatorientált támogatást a tárgyalási helyzetek tudatosabb és eredményesebb kezeléséhez. A workshopra 2025 március 25-én, Dunaszerdahelyen, a DAC BONBON ép
A képzés során a résztvevők többek között megismerkedtek az érdekalapú tárgyalás (principled negotiation) alapelveivel, valamint a konfliktuskezelés és megegyezés-építés gyakorlatával. A tréning kiemelt figyelmet fordított a valós életből vett példák feldolgozására, valamint arra, hogy a civil szektorban gyakran előforduló nehéz tárgyalási helyzetekre konkrét stratégiákat és technikákat nyújtson.
A résztvevők kis létszámú csoportokban, interaktív formában dolgoztak, ami lehetőséget adott arra, hogy saját tapasztalataikat megosszák, kérdéseiket feltegyék és az elődő segítségével reflektáljanak saját kommunikációs és tárgyalási stílusukra. A tréning vezetője tapasztalt facilitátor volt, aki a nonprofit szféra sajátosságait jól ismeri, és gyakorlatorientált módszerekkel segítette a résztvevőket a fejlődésben.
Az RRA PODUNAJSKO számára - mint Dunaszerdahelyi Civil Közösségi Szolgáltató Központ - kiemelten fontos, hogy az ilyen alkalmak révén hosszú távon is támogassa a civil szektor szereplőinek fejlődését, és elősegítse a régióban működő nonprofit szervezetek együttműködési és érdekérvényesítési képességeinek erősödését.