A KIFOR Intézmények a zsebünkben! című kiadványában bemutatásra kerülnek a közintézmények, illetve mint olyan a közigazgatási rendszer működése. Ezek egyszerűen és érthetően kerülnek bemutatásra, hiszen az volt a célunk, hogy közelebb vigyük a fiatalokhoz a közigazgatással kapcsolatos fogalmakat.
Nem szerettük volna, hogy ezek a kiadványok a fiók alján poroskodjanak, éppen ezért készítettünk hozzá egy interaktív bemutót és körbejártuk a megye középiskoláit. Sikerült eljutnunk az összes kolozsvári 11. és 12. osztályba és közel 1000 fiatallal sikerült találkoznunk. A visszajelzések alapján ez a kezdeményezésünk hiánypótlónak bizonyult, az tanórák keretein belül sajnos nincs idő kitérni ezekre az információkra, pedig nagyon is fontosak. A kezdeményezés 2024 apropóján pláne kiemelkedő, hiszen Romániában szuper választási év volt, így hangsúlyozni szerettük volna az eslő szavazóknak, hogy az ő véleményük és szavazatuk is számít.