I. Esterházy Piknik a Martosi Rendezvényligetben
2026. 06. 12.

Új fejezet kezdődött az Esterházy Akadémia életében, ugyanis a Martosi Rendezvényliget adott otthont az első alkalommal megszervezett Esterházy Pikniknek.

A rendezvényre az intézmény mind az öt évfolyamának jelenlegi hallgatóit és végzett öregdiákjait meghívták. Az esemény elsődleges célja a kötetlen kikapcsolódás mellett a találkozás, a kapcsolatépítés és a családias hangulat megteremtése volt. Méry János igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a mai zajos világban szükség van az ilyen megállókra, ahol a hasonló értékrendet valló fiatalok megerősíthetik közösségüket.

A rendezvényt Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke és az akadémia alapítója nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a közéleti felelősségvállalás fontosságát. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból, és váljanak a felvidéki magyar jövőt alakító „esterházys harcosokká”. A megnyitó után Vincze Emília moderálásával egy kerekasztal-beszélgetés vette kezdetét, amelyen az akadémia egykori és jelenlegi diákjai vettek részt.

A megszólalók – Morva Mátyás, Sál Attila, Izsák Tilla, Nagy Zsófia és Tóth Tünde – egyöntetűen megerősítették, hogy az intézmény a szakmai tudáson és a nemzetközi tapasztalatokon túl egy életre szóló, összetartó baráti és kapcsolati hálót biztosított számukra. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Gróf Esterházy János szellemi öröksége és példája ma is biztos iránytűként szolgál a felvidéki magyarság számára.

Morva Mátyás előadásában kitért a támogatási rendszerek fontosságára, és felhívta a jelenlévők figyelmét azokra a lehetőségekre, amelyekkel élhetnek a felvidéki intézmények, polgári társulások.

A hivatalos programot közös fotózás és kötetlen, baráti beszélgetések zárták.