A Háromszéki Kulturális Egyesület 2021 őszén indította útjára a Collegium Siculorum képzéssorozatot, melyhez már létrehozásakor csatlakozott szervezőként a Komitátusz Egyesület is. Ennek a rendezvénynek a célja, hogy Kovászna megye valamennyi településéről toborozzon tehetséges, a közélet iránt érdeklődő fiatalokat és képzésekkel, közösségépítéssel vonjon be minél több, főleg, vidéken élő fiatalt a megye életébe.
Célunk a Collegium Siculorum – közéleti vezetőképző évenkénti megszervezése, évfolyamonként legalább 42 fiatallal Kovászna megye 42 közigazgatási egységéből. A 42 közigazgatási egységhez kisebb települések, falvak tartoznak, így évfolyamonként más-más települések fiataljai kerülhetnek be a programba. Ennek eredményeképp 2025-ben is várhatóan Kovászna megye majdnem összes településéről együtt tudunk olyan fiatalokkal dolgozni, akik a maguk közösségében tudják hasznosítani a képzéseken tanultakat. Továbbá, a civilszféra és önkormányzatok találkozóján két nagyon közelinek tűnő, de egymáshoz a gyakorlatban mégis távol álló szektort szeretnénk összekötni annak érdekében, hogy Kovászna megyében a közösségi élet átfogó legyen, az aktív szereplők megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezzenek, illetve megfelelő tudáshálóval tudjuk őket ellátni. A Collegium Siculorum képzéseiben segítségünkre van a Művészeti és Népiskola Sepsiszentgyörgy és a Mathias Corvinus Collegium szakmai stábja.
A Kommandón megrendezett képzéshétvége minden várakozást felülmúlt. A jó hangulat és a kiváló szervezés mindannyiunk számára felejthetetlen élményt jelentett. Összességében elmondható, hogy a Kommandón megrendezett képzéshétvége kiemelkedően fontos esemény volt Kovászna megyében. Az ilyen típusú rendezvények szórakoztatóak, oktatóak és közösségépítők is egyben. Segítenek bővíteni az ismereteket, fejlesztik a résztvevők képességeit, és erősítik a helyi közösséget.