Aradi Magyar Majális
2026. 06. 11.

Az Aradi Magyar Majális helyszíne ezúttal is a Neptun Strand volt, ahová 2022-ben költöztették a rendezvényt, miután a városligeti gokartpályát – ahol közel húsz évig szervezték meg az eseményt – felújították.

Az Aradi Magyar Majális idén is sok szeretettel várt mindenkit az aradi Neptun strandon, ahol a családok, barátok és régi ismerősök közös bográcsozáson, koncerteken és megannyi színes programon vehettek részt. A család apraja-nagyja örömét lelte, nem volt hiány kézműves foglalkozásokból, mesterség bemutatókból, koncertekből, sporttevékenységekből és versenyekből sem.

A Délibáb Egyesület tanácsadó napot tartott 2026. május 9-én. A tanácsadási napon résztvevőknek lehetőségük volt arra, hogy a Délibáb Egyesület önkéntes tagjainak tapasztalataiból merítkezzenek. A tanácsadás során megvitathatták a számukra fontos kérdéseket, értékes kapcsolatokat építhettek. A rendezvényen hasznos információkat tudhattak meg az egyesület egyéb projektjeiről is.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület szakembereinek vezetésével megvalósított szakkörökön alkotó hölgyek munkáiból kiállítást tartottak.