A május hónap eleje egy nagyméretű civil összefogásról szólt. A szlovák parlament még március 27-én fogadta el azt a törvénymódosítást. melyet a Szlovák Nemzeti Párt képviselői terjesztettek be a "Szlovák Köztársaság állami szimbólumairól és azok használatáról" szóló törvénnyel kapcsolatban. A parlamentben elfogadott jogszabály szerint május 15-től büntetendő lesz annak az országnak a himnuszát énekelni, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége.
Több száz felvidéki magyar tiltakozott a pozsonyi parlament előtt a március végén elfogadott úgynevezett „himnusztörvény" ellen. Egy nagyobb volumenű civil összefogásnak köszönhetően a demonstrációt Nagytárkányban is megszervezték, azok számára, akik nem tudtak eljutni a szlovák fővárosba. Ezt a civil kezdeményezést a felvidéki ClC is támogatta, propagálta és képviselői személyesen is részt vettek rajta május 5-én.
Így a 2019-es év I. félévében mozgalmas időszakot éltünk az irodán kívül is.
Minden rendezvényünk mellett februárban, áprilisban és májusban, illetve júniusban is megkerestek bennünket tanácsadással kapcsolatban. Az ügyfeleket eligazította munkatársunk, de volt, akivel személyes találkozóban egyeztünk meg.