A Hierotheosz Egyesület, mint a Külhoni Civil Közösségi Szolgáltató Központ koordinátora a több éve tartó hagyomány fényében idén is részt vett a Partiumi Magyar Napokon.
Kiss András a Hierotheosz Egyesület főtitkára jelen volt a hétfői megnyitón, majd azt követően augusztus 20-án államalapító Szent István király ünnepén részt vett az ünnepi Szentmisén a Szatmári Székesegyházban, melyet Schönberger Jenő megyéspüspök celebrált.
Az esemény keretében számos építő jellegű beszélgetést tudtunk folytatni Kereskényi Gáborral a város polgármesterével, Pataki Csabával a Szatmár Megyei Tanács elnökével, valamint a civil szervezetekkel.
Szombaton augusztus 22-én 14 órától egy civil kerekasztalra is sor került, a térség meghatározó civil szervezeteivel, ahol a határon átívelő magyar – magyar civil projektek jelenét és jövőjét tekintettük át, folyamatban lévő közös projektek is szóba kerültek, valamint közös célként fogalmazták meg, hogy a jövőben is szeretnék folytatni az együttműködést, a helyi civil szervezetek kifejezték mekkora segítség a helyi munkájukban az Anyaország támogatása és, hogy működik Szatmárnémetiben is „civil iroda”.
A Partiumi Magyar Napok eseményeit a civil szervezetek aktivitása teszi lehetővé, idén is számos szervezet csatlakozott:
Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, Rákóczi Szövetség, Barátság Nyugdíjas Klub, Borókagyökér Egyesület, Partium Labdarúgó Akadémia, Szatmárért Egyesület, Szamos Kulturális Egyesület, Freelife Egyesület, Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület, Partiumi Falugazdász Hálózat, Szent István Kör, Erdélyi Kárpát Egyesület, Szatmárnémeti Fencing Egyesület, Szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat, Hierotheosz Egyesület
A rendezvény a határon átívelő jellegét mutatja az is, hogy Újfehértóról és Nyírtelekről is érkeztek civilek találkozni és ismerkedni a szatmárnémeti civil szervezetekkel.